Otthon szerelnéd az autód? 5 dolog, amit te is megcsinálhatsz!

2019. 06. 05. 17:58 cartárs

Az autószerelés egy szakma, tanulni kell, nem lesz senkiből egyik pillanatról a másikra szakember. Ettől függetlenül van néhány olyan művelet, amit bárki, aki egy csipetnyi műszaki érzékkel rendelkezik, elvégezhet. Mivel egyre többen döntenek úgy, hogy maguk is kipróbálják az autójukon való javítást, úgy döntöttünk ajánlunk néhány olyan kisebb karbantartási műveletet, amivel gyorsan sikerélményt szerezhetsz.  

car-repair-austin-cedar-park-round-rock-pampered-auto-care-01-2418x1662.jpg

Olajcsere

Általában a legtöbben az olajcserét tartják az otthon elvégezhető autószerelős műveletek alapjának: maga a procedúra tényleg nem bonyolult, de azért illik odafigyelni néhány dologra. Ahogyan azt már a motorolajokról szóló cikkünkben is említettük, mindig az autóba való motorolajat kell használni, ha a kézikönyv 5W40-et ír elő, senki ne ötsön bele 10W40-et, mert „jó lesz az”, hiszen ezzel a motor károsodását kockáztatja.

92511bc61b3c.jpg

Fontos még a feltöltési mennyiség is, így a művelet előtt mindenképp tájékozódj, mennyi olajra van szüksége autódnak. Jó ötlet például a Castrol olajválasztóját használni, ott elég sok típusnak meg van adva a pontos feltöltési mennyisége. Az olajcsere elengedhetetlen lépése az új olajszűrő beépítése is.

Ahogy az olajnál, úgy itt is figyelni kell: van olyan autó, ahol évjáraton belül is eltér az olajszűrő mérete. Az alkatrész cseréjéhez ajánlott olajszűrő leszedőt használni, hogy megfelelően rögzíteni lehessen a szűrőt a helyére. Végül de nem utolsó sorban szót ejtenénk az elhasznált olajról is: azt szigorúan tilos bárhova kiönteni! Gyújtsd egy flakonba az elhasznált motorolajat és vidd el a hozzád legközelebbi átvevőhelyre (például bizonyos MOL kutakon átveszik)!

Akkumulátorcsere

Kevés idegesítőbb dolog van annál, mint amikor reggel azzal szembesülünk, hogy nem indul az autó, mert lemerült az akkumulátor. Mivel egy akkumulátor élettartam általában maximum 5 év (mármint az előírt, tudjuk, hogy van akinek 8-10 évig is jó, de ez egy szélsőséges eset) ezért, ha már régen volt cserélve, érdemes felkészülni, hogy hamarosan újat kell vásárolnunk.
battery-signs-of-damage-optimized_1.jpg

Amire figyelni kell: itt bizony számít a méret, azaz nézzük meg, mekkora van autónkban. A népszerűbb autókhoz a legtöbb helyen egyből tudják, milyen akkumulátor való, de ha ritkább típusunk van, vagy nem bízunk az eladóban, nyugodtan mérjük le. Legalább ennyire számít a kapacitás is: ennél szigorúan tilos a gyárinál kisebbet venni, nagyobbat viszont ajánlott, főképp, ha gyakran használunk sok elektromos fogyasztót. Ha  tehát autónkban egy 45 Ah-s akkumulátor van, jól járunk egy 50 Ah-ssal, de nem ajánlott 40 Ah-sat beépíteni. Számít az indítóáram mérete is, ez ugyanis gyakorlatilag az akkumulátor erejét mutatja meg nekünk: minél nagyobb, annál biztosabban indul járművünk, még a legnagyobb hidegben is. Itt is érvényes az előbb említett szempont, vagyis nagyobbat lehet, a korábbinál kisebbet viszont nem. Ha érdekel, hogyan lehet leellenőrizni az akkumulátor állapotát, nézd meg ezt a videót: 

Régen ugyan még az is szempont volt, hogy az akkumulátor gondozásmentes legyen. Manapság ez nem téma, gyakorlatilag mindegyik az. Leginkább arra kell figyelni, hogy amennyiben autónkat start-stop rendszerrel szerelték, úgy az speciális, AGM akkumulátort igényel, ezeket ugyanis úgy tervezték, hogy elviselje a start-stop rendszerrel járó extra terhelést. Bár hagyományos is betehető, ilyenkor két lehetőség áll fenn: vagy az autó továbbra is használja a start-stopot és ezzel rövid úton kinyírja az akkumulátort, vagy letiltja ezt a funkciót, és hibajelzést dob a műszerfalra. Jobb tehát biztosra menni.

Kerékcsere

A kerékcsere sem tartozik a legbonyolultabb műveletek közé, de itt is van néhány szempont, amit ajánlott betartani. Az első és legfontosabb, hogy csak megfelelő kereket tegyünk autónkra: nézzük meg, hogy az abroncsok sérülésmentesek, nincs-e például szálszakadásra utaló dudor rajtuk. Számít a profilmélység is: téligumi esetén minimum 4, nyárigumi esetén pedig 1,6 milliméter a hatósági előírás.

d8277420c2ac8186817578a7c0c7b648_orig.jpg

Fontos még a felni állapota is: ha leütött, sérült a felni, úgy inkább látogass el egy gumishoz, aki megnézi, hogy menthető-e, mintsem ezzel közlekedj.  Érdemes arra figyelni, hogy a kopottabb gumik elsőkerék-hajtású autók esetén mindenképp előre kerüljenek, hiszen a legtöbben biztonságosabban tudják irányítani autójukat akkor, ha az orra csúszik meg, mintha a fara.

Csere előtt a csavarokat a még meg nem emelt, kerekein álló autónál érdemes meglazítani. Ilyenkor nem elég pusztán fokozatban hagyni az autót, a kéziféket is be kell húzni. Emelni csak a kijelölt emelőpontoknál szabad, ezek általában jól látszanak. Ha nem vagy biztos benne, lapozd fel a kézikönyvet, szinte mindig benne van.

Levegőszűrő csere

Az olajcsere után érdemes egy új levegőszűrőt is beépíteni. Az alkatrész nem drága, de sok bosszúságot okozhat, ha elhasználódik: mivel a feladata, hogy megtisztítsa a motorba jutó levegőt, ezért idővel természetesen eltömődik, ez pedig azt jelenti, hogy nem jut elegendő levegő az erőforrásba.

1357097375-1426617987885.jpg

A levegőszűrő fedelét általában néhány csavar tartja, levétele után egyszerűen megállapítható, hogy elhasználódott-e az alkatrész: az új, tiszta szűrő hófehér, ha már fekete a bent lévő, akkor érdemes kicserélni. Általában 10-15 ezer kilométer után válik szükségessé a csere. Akárcsak az olajszűrőre, úgy erre is igaz, hogy motortól és évjárattól függően eltérhet a méretük, így vásárlás előtt célszerű tájékozódni.

Fontos, hogy a csere során, ha kivetted a szűrőt, töröld át belül a szűrőházat, hogy az esetlegesen még ott lévő szennyeződések ne juthassanak tovább a motor irányába.

Pollenszűrő csere

Amíg a levegőszűrő autónk motorját védi, addig a pollenszűrő a mi egészségünket szolgálja. A feladata ugyanis az, hogy meggátolja szellőzőrendszerbe kerülő korom, por, pollen és más részecskék bejutását az utastérbe. Évenként érdemes cserélni és megéri áldozni a jobbra!

what-advantage-is-activated-charcoal-treatment-for-a-cabin-filter-1020x675.jpg

Arról, hogy pontosan milyen típusú pollenszűrő létezik, egy korábbi cikkünkben olvashatsz. Maga az alkatrész nem bonyolult, de az, hogy hol található, szinte mindig a konkrét autótípustól függ.

Van, hogy a kesztyűtartó mögé teszik, máskor csak a gázpedál levételével férhetsz hozzá, de olyan is, hogy a szélvédő tövében, egyszerűen, egy műanyag fedelet lepattintva tudod kicserélni.

Izzócsere

Bár egy modern, LED-lámpás autó lámpatesteit már nem lehet megbontani és bennük a fényforrást kicserélni, azért esélyes, hogy a te autódban még megtalálhatók hagyományos izzók, amelyek idővel kiégnek és cserére szorulnak.

headlight3.jpg

Mivel az autó több más alkatrészéhez hasonlóan izzókból is sokféle érhető el, így vásárlás előtt tájékozódj: ha jól hozzáférhető helyen van, nézd meg, milyen izzó van most a foglalatban és azután vásárolj. Segítség lehet, hogy a legtöbb autó kézikönyvében pontosan feltüntetik, hogy milyen izzók vannak az egyes foglalatokban.

Fényszóróizzó cserénél nem kell meglepődni, ha egy kis bontásra is szükség van: sajnos egyre gyakoribb, hogy normál esetben gyakorlatilag hozzáférhetetlen az izzó (például le kell venni a lökhárítót, vagy a kerékjárati ívben turkálni..), így lehet, hogy kényelmesen csak a lámpatest kivételével tudod magát az izzót is cserélni. Ezeket általában csak néhány csavar fogja, kivételük nem bonyolult.

Amiket még véletlenül se próbálj ki!

Természetesen az előbb említettek csak a legegyszerűbbek, nyilván sok más, javítás is elvégezhető otthon, ha az ember foglalkozik vele. Egy lambdaszonda vagy egy légtömegmérő csere sem feltétlenül tartozik a bonyolultabbak közé, de azért van azért több olyan javítás is, amit továbbra is kizárólag szakműhelyben érdemes elvégezni. Ilyen például a vezérlés cseréje, ahol egy apró tévedés is óriási motorkárt okozhat, vagy épp az elektromos rendszer szakszerűtlen javítgatása, ami végső soron az autó leégését is eredményezheti.

shutterstock_570992530.jpg

Sajnos mindkettőre volt már példa ismerősi körben, hiszen a pár apróbb javítás után fellelkesült illető úgy gondolta, hogy akkor már mindenhez is ért, így tönkretéve autóját. Mi a fékrendszer javítását is szakemberre bíznánk, ahogyan az otthoni kuplungcsere sem olyasmi, amire sokan képesek.

Ha szervizt keresel, használd a GarVisort, a közösségi szervizkeresővel gyorsan találhatsz egy megfelelő szakembert a közeledben.

Végül pedig az a 4 szempont, amelyet szerintünk feltétlenül érdemes számításba venned, mielőtt akár egy csavarhúzót is felemelnél:

basic-auto-repair.jpg

  1. Mérd fel, hol a határ

Mielőtt bármihez is hozzálátsz, gondold végig: mennyire vagy biztos abban, aminek nekikezdesz? Csináltál már ilyet korábban? Van segítség? Biztos, hogy csak annyi lesz a feladat ami elsőre tűnik? Mindezeket azért fontos átgondolni, mert könnyen előfordulhat, hogy végül autó nélkül maradsz: elég egy elszakított kábel, vagy egy eltört csatlakozó, hogy a jármű mozgásképtelenné váljon.

auto-repair01.jpg

  1. Legyen szerelési útmutató

Meghúzási nyomaték, szerelési lépések: ezek egytől egyig olyan dolgok, amelyeket kútfőből senki sem tud. Mielőtt bármihez is hozzányúlsz, keress egy szerelési útmutatót, ahol a szükséges információk le vannak írva. Régebbi autókhoz többféle szerelési könyv is elérhető, modernebb autóknál elsősorban az internet segítségére számíthatsz: a különféle, típusspecifikus oldalakon gyakran elérhetők a legfontosabb, otthoni javításokhoz szükséges információk. De például a Facebookon lévő csoportok is sokszor jó helynek bizonyulnak, ha gyors segítségről van szó.

img.jpg

  1. Legyen megfelelő szerszámod

Szerszámkészlet nélkül legfeljebb egy egyszerű ablaktörlőlapát-cserét ajánlunk, komolyabb műveleteknek nem érdemes nekiállni. Ajánlott egy olyan csavarhúzó-készlet, amelyben többféle, a csillag és laposfejűek mellett torx fejűeket is tartalmazó csavarhúzókat tartalmaz. Már egy egyszerű pollenszűrő-csere is megakadhat, ha nincs például torx fejű csavarhúzód, úgyhogy ezen nem érdemes spórolni. Nem spórolnánk egy dugókulcs-készleten sem, ahogyan egy erősebb kerékkulcsot sem szabad kihagyni a beszerzendő szerszámok listájáról – hidd el, ez utóbbival sokkal egyszerűbb a kerékcsere, mint azzal, amit gyárilag kaptál a járműhöz. Gyors és hatékony csavarbehajtáshoz érdemes egy bithegy készletet is a szerszámos ládánkban tartani, ahogy csipőfogóra és fázisceruzára is ajánlott áldozni.

ba_magazin_2019_junius_borito_rgb_kartars.jpg

  1. Figyelj a ruházatra

Nem azt mondjuk, hogy nem lehet mackónadrágban és trikóban szerelni, de azért, ha gyakran állunk neki az autójavításnak, érdemes erre a célra kifejlesztett ruhákat vásárolni. Van ebből egy csomó, ha ide kattintasz az osztrák Litz munkaruháit tudod megnézni.  A legnagyobb előnyük, hogy munkára tervezték őket: nem szakadnak ki, nem lesz bajuk, ha kicsit olajosak lesznek, illetve – és ez főleg azoknak számít, akiknek nincs garázsuk, csak a kertesház előtti szabad területen tudnak szerelni – gyakran fényvisszaverő csíkokat is tartalmaznak, így még sötétben is biztonságosan szerelhetünk bennük.  

 

Otthon szerelnéd az autód? 5 dolog, amit te is megcsinálhatsz!

A bejegyzés trackback címe:

https://cartars.blog.hu/api/trackback/id/tr4814880198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

legelső MortalWombat 2019.06.05. 19:23:57

Ennél azért egy picit bonyolultabbak ezek a feladatok, nem elég teljesen az, hogy ha van egy kis műszaki érzéked, és megfelelő szerszámod.
1 Olajcsere: nagyon sok autónál nem csak a viszkozitás a lényeg, hanem a specifikáció is. Azt is figyelembe kell venni.
2. Akkucserénél, ha megszakad az áramkör, akkor egy pár kényelmetlenség előfordulhat. pl. rádió kódot kér.
3. Kerékcsere: nyomtékkulcs kell hozzá, ez nem feltétlenül van otthon mindenkinek.
Én a bevezetőben írtam volna azt, hogy a munka megkezdése előtt tájékozódni kell arról, hogy mit és hogyan lehet. Az FB-n nagyon sok márkaspecifikus csoport van, ahol rengeteg információ és tapasztalat halmozódott fel az évek során. Érdemes azzal kezdeni.

Lóval ne 2019.06.05. 19:39:26

A "közösségi" autószerelők helyett inkább a hivatalos, NKH-s járműfenntartó (értsd: autószerelő) helyek listáját merném ajánlani, amely szakterületenként szűrhető: www.nkh.gov.hu/web/kozuti-gepjarmu-kozlekedesi-hivatal/jarmufenntartok-keresese
Amely szerviz ebben az adatbázisában nem szerepel az jogilag egyébként nem is végezhetne ilyen tevékenységet, szóval a sufniszerelőktől nem árt óvakodni.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.06.05. 19:50:22

"tudjuk, hogy van akinek 8-10 évig is jó, de ez egy szélsőséges eset) "
Tévedésben vagy aranyom, az akkumulátort a végtelenségig lehetne használni, csak az ehhez szükséges karbantartási módszert a rendszerváltásnál megvásárolták az emberrel együtt (öreg Mázi), kapott egy csilivili műhelyt, amit egy éven belül az emberrel együtt felszámoltak, oszt azóta az agymosott birkák elhiszik az akku 3-4 éves élettartamát mert a gyártónak nem érdeke a hosszú élettartam, fontosabb neki a kasza a megvezetett hülyéken.

has 2019.06.05. 20:34:27

Melyik márkaszervíznek megy megint sz@rul?
Kerékcsere, mint autószerelés, olyan, mint ha háztartási kisgép szerelővel cserlétetnél kávé kapszulát.

Yaesu 2019.06.05. 20:43:39

Olajcsere. A legtöbb esetben nyomatékra kell húzni az olajleeresztő csavart, és új rézgyűrű alátét is kell. Ha beletéped, a következő olajcserekor vehetsz új olajteknőt is, ha meg nem húzod meg, akkor elfolyik az olaj. Ha az olajszűrő is meg volt tépve, azt sem egyszerű levenni.

John Doe3 2019.06.05. 20:53:38

Izzócsere esetén az új izzó üvegét célszerű csak tiszta kesztyűvel érinteni, mert az ujjlenyomat ráég, és gőzei még a foncsort is megtámadhatják. Autószereléshez a fázisceruza inkább csak tévedés, ehelyett kis teljesítményű próbalámpás vizsgálóra gondolhatott a költő...

horex · http://horex.uw.hu/ 2019.06.05. 21:32:08

Érdemes arra figyelni, hogy a kopottabb gumik elsőkerék-hajtású autók esetén mindenképp előre kerüljenek, hiszen a legtöbben biztonságosabban tudják irányítani autójukat akkor, ha az orra csúszik meg, mintha a fara."

Baromság!
Ha az eleje csúszik fene megette, csak kormányozbi lehet, míg a hátsó estén ott a "drift" és a kézifék

Amugy egész "tanácsadás" hülyeség, max egy kerékcsere ami belefér. A blogiró sem cserélt még motor vagy váltó olajat emelő alatt, vagy a fél műszerfalat szétszerelte hogy pollenszűrőt cseréljen, de szivatott már, tán Peugeot furgon bal égőcseréje is stb.
Szoval inkább ne adj tanácsot "háziasszonyoknak"

Jenő Kovács első felvonás 2019.06.05. 22:27:12

Azért egy centírozás sem árt kerékcsere előtt. Egyrészt a gumi kopása, másrészt amiatt, mert be tudja rázni az egész kasztnit. Az sem utolsó szempont, hogy olyan hibák is észlelhetőek, amik szabad szemmel nem feltétlenül látszanak.

lutria 2019.06.05. 22:30:39

"ajánlott olajszűrő leszedőt használni, hogy megfelelően rögzíteni lehessen a szűrőt a helyére."A leszedőt csak a leszereléshez szokás használni,felszereléshez elég kézzel visszatekerni a szűrőt-mint ahogy fentebb is írták könnyű megtépni a menetet.

Narancsos kommunizmus 2019.06.05. 22:42:22

És hova teszi a használt olajat? Mert a legtöbb ember jobb esetbe a kukába dobja, rosszabb esetben a lefolyóba önti és büszke magára, hogy mennyit spórolt.

hegyépülés 2019.06.05. 23:00:32

@horex:
és azt elmondanád, hogy ki az öreganyám fog keresztben autózni és kézit ráncigálni, ha megindul a hátulja? Mindezt úgy, hogy a sávban is maradjon
Beszélsz összevissza fságokat.
Elhiszem hogy te egy sumakker vagy (de ezek után inkább nem hiszem)
Nem árulok el nagy titkot, hogy rengeteg okon túl pl. azért is elsőkerekes az autók java része mert az emberek közül 10-9 jobban boldogul egy alulkormányzottan sodródó autóval mint egy túlkormányzottal. Te vagy az az egy kivétel gondolom.
Az elsőkerekes autók alulkormányzottak, ha tovább akar menni egyenest, adott esetben leveszi a nénje a lábát a gázról és újra kezében az irányítás nagyeséllyel. Egy pályaelhagyó túlkormányzottal csak remélheted hogy nem a puha oldalán vágja kettébe a fa azt a budit, amit autó gyanánt használsz.
Szóval nem a blogíró találta ezt ki te meg gondolom nem vagy tanultabb és "járműfejlesztőbb" muki annál mindössze pár 10000 mérnöknél, akik ebbe az irányba világosodtak meg az elmúlt évtizedekben.
Vagy: kinyitod a KRESZ könyvet és az idevágó részt alaposan elolvasod és értelmezni próbálod.

Bambano 2019.06.05. 23:10:03

parádésan összefoglaltad, hogy mi mindenhez NE nyúljon senki otthon.
1. nem, nem cserélsz otthon olajat, ennek két fő oka van:
- az emberek zöme nem tudja beprogramozni a fedcompnak, hogy olajcsere volt.
- az emberek zöme nem fogja fel, hogy a fáradtolaj veszélyes hulladék.
ezen túlmenően az olajleeresztő csavaron illik tömítést cserélni minden olajcserekor, amit illik nyomatékra húzni. tehát ha nincs otthon nyomatékkulcsod, hagyd békén.
2. nem, nem cserélsz otthon akksit, mert a fedélzeti elektronika elszállhat tőle, és akkor te fizeted. vidd szervizbe, ahol ezt a tételt rátolhatod a szervizre. ráadásul a nagy böszme ólmos-savas köcsög veszélyes hulladék, amiért a felvásárlók fizetnek, tehát jobban jársz, ha szaküzletben vagy szakszervizben veszed az új akksit, ahol azért, hogy otthagyd a régit, beszerelik az újat ingyen. és felprogramozzák a fedcompot, ha kell.
3. nem, nem cserélsz otthon kereket, mert ha megteszed, akkor ezzel azt az egy időpontot is elpazarlod, amikor szakértő gumis láthatja a kerekedet, centrírozhatja, leveheti a régi felnit, megzsírozhatja a tengelyt, nyomatékra húzva visszateheti a csavarokat, esetleg fel tudja programozni a tpms-t, és szólhat, hogy ócska a gumid cserés, lekopott vasig a fékbetét, stb.

Bambano 2019.06.05. 23:14:48

@hegyépülés: "Nem árulok el nagy titkot, hogy rengeteg okon túl pl. azért is elsőkerekes az autók java része mert az emberek közül 10-9 jobban boldogul egy alulkormányzottan sodródó autóval mint egy túlkormányzottal.": de, nagy titkot árultál el, ami ráadásul nem is igaz.
1. azért elsőkerekes az autók zöme, mert a parasztot nem érdekli, hogy mit hajt, viszont gyártani sokkal olcsóbb. ezért kezdett el a bmw is elsőkerekes autót gyártani. broaf, 3 hengeres 1.0 bmw fwd... lol.
2. az, hogy az autó hogyan viselkedik, kizárólag a futóműgeometrián múlik. hint: a bmw-k is alulkormányzottak vészhelyzetben, mert olyanra csinálták őket, pedig az utakon futó bmw-k zöme még hátulkapar.

@Jenő Kovács első felvonás: nem szokás kereket centíroztatni. azt a folyamatot, amikor kiegyensúlyozzák a szerelt kereket, centríroztatásnak nevezik.

Bambano 2019.06.05. 23:23:57

kapcsoljuk a grammatikanácit:
"Gyújtsd egy flakonba az elhasznált motorolajat": nem, műanyag flakonban ne gyújtogass. szerintem másban se, de az már kevésbé kockázatos. :P
"Mivel egy akkumulátor élettartam általában maximum 5 év": az akksinak egy élettartama van, tehát azelé számnevet kiírni helytelen. tehát vagy "mivel egy akkumulátor élettartamAAA" vagy Mivel az akkumulátor élettartama max. 5 év.
a linkelt castrol olajválasztó nem jó.

az indítóáramnak nincs mérete...

azért, mert gyakran használunk sok fogyasztót, nem érdemes nagyobb akksit venni, mivel a kocsiban jellemzően akkor tartózkodunk, amikor jár a motor, olyankor pedig a generátor látja el a fogyasztókat árammal. akkor érdemes nagyobb akksit venni bele, ha plusz riasztót vagy immobilizert rakattunk bele, ami álló motornál is fogyaszt. de leghelyesebb a gyári méretet használni. az se igaz, hogy kisebb nem jó, a rendes akksi maximális indítóárama sokszorosa az indítómotor által felvett áramnak, tehát tökmindegy, hogy 300 ampert nem vesz fel a kocsi indításkor vagy 400-at.

régen szempont volt, hogy az akksi gondozásmentes legyen. ma meg szempont, hogy sima akksi való a kocsiba, vagy agm-es. a start-stop rendszerrel felszerelt autókba agm-es akksi kell.

Bambano 2019.06.05. 23:30:06

minden lámpatestet meg lehet bontani. nekem pl. egy stoptábla oszlopával sikerült legutóbb... :( :)

szerintem egy mezei sofőrnek két dolgot kell tudnia:
1. hol kell ablakmosó löttyöt önteni a kocsiba és milyet.
2. a szerelője/trélerese telefonszámát.
meg persze nem árt, ha törzsvendég egy autókozmetikában....

minél újabb autója van, annál inkább igaz, hogy ne babrálja a motorháztető alatti dolgokat.

horex · http://horex.uw.hu/ 2019.06.06. 00:10:04

@hegyépülés:
Elég nehezen fejezed ki magad, de megpróbálom megérteni a hablatyod
Hátsókerékhajtásnál játszunk a gázzal és az ellenkormámyzással
Mi a helyzet ha az első kerék csúszik?

Akkor nincs más mint lelépni a fékröl és kormányozni, nincs gáz segitség, "drift"
Ne próbálj tanitani a téli vezetésböl, főleg ne hátsókerék hajtásbol. Most első kerekesem van, egy rakás szar
Majd gyere vissza ha 40 évet vezettél hátsó/elsőkerék hajtással télen vagy esős időben

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.06.06. 07:35:29

@hegyépülés:

"Nem árulok el nagy titkot, hogy rengeteg okon túl pl. azért is elsőkerekes az autók java része mert az emberek közül 10-9 jobban boldogul egy alulkormányzottan sodródó autóval mint egy túlkormányzottal. "
"Az elsőkerekes autók alulkormányzottak, ha tovább akar menni egyenest, adott esetben leveszi a nénje a lábát a gázról és újra kezében az irányítás nagyeséllyel. "

Nem árulok el nagy titkot, hogy láthatóan nem nagyon vagy képben. Kis sebességnél nagyjából igaz a gázelvételed, de ha mellétesszük azt a faszságot amit tanítanak, hogy ha kanyarban gond van akkor rá kell lépni a gázra és az elsőkerekes kihúzza magát, akkor te is azok közé fogsz tartozni akiknek lövésük nem lesz arról miért szált el a 200 lovas autó amikor a "tanultak" szerint odatiportok neki egy kövéret.
Jól írják fentebb, gázzal, kézifékkel sokkal több lehetőséged és menekülési útvonalad van, igaz ahhoz arra is szükség van, hogy a technikát ne csak olyanok alkalmazzák akik télen az áruházi parkolóban játsszák az agyukat és kiáltsák ki magukat a jeges utak királyának, hanem csontszáraz nyári aszfalton is tudják ugyanazt az autójukkal.

bda 2019.06.06. 07:55:34

@legelső MortalWombat:
Azért kerékcseréhez nem kell feltétlenül nyomatékkulcs, ha defektet kapsz és pótkereket cserélsz akkor is rendelkezésedre áll? Valószínű nem. Én évek óta a család több autóján is cserélek kereket nyomatékkulcs nélkül, ahogy az autó szerelő apám is vagy 10.000 autón cserélt már élete folyamán, egyszerű keresztkulccsal. A gumiszerelő unokatesóm például ráküldi kerékkulcsot a max nyomatékra, na utána azokat a csavarokat fellazítani, csakis erőkar hosszabbítással tudod. Egyszer jártam úgy, hogy az autómat fényezőhöz kellett vinnem, a kasztni elemek szétszerelését mi csináltuk hozzá, ehhez az autót eléggé meg kellett bontani, lökhárítók le, ajtó zárak ki, keréknél a műanyag betétek ki stb. Lényeg megcsúsztunk a dologgal, sietni kellett, a sietség meg általában figyelmetlenséggel jár. Szóval a kerékcsavarokat a levegőben érintőre meghúztam, mondván majd mindegyik kereket fixre húzom ha földre teszem az autót, na persze elmaradt a dolog. 5 km után furcsa zajokra lettem figyelmes, majd egyre jobban csak erősödött, végül sikerült az okot beazonosítani, na és most jön a slussz poén a kapkodásban a kerékkulcs is otthon maradt. Nem volt más mint kézzel amennyire tudtam a kerékcsavarokat meghúztam így pár kilométert mindig meg tudtam tenni, aztán az első gumistól kértem segítséget. Persze, hogy az ember az ilyen zajokat észre vegye ahhoz csöndre van szükség, szóval ha dübörög a mélynyomó kicsi az esély, hogy ilyen zajokat észrevegyen az ember.

bda 2019.06.06. 08:02:09

@csúti csüngőhasú tolvaj:
Egy érdekes dolog, 2002-ben a családba került egy németből behozott autó vele lévő aksival. Lehet tök jó márka volt egyébként, de számomra tök ismeretlen, nem Varta, Bosch vagy hasonló. Azt az aksit 2010-ben kellett az autóból kidobni és ki tudja mennyi ideig szolgált már benne, úgy hogy 2002 óta az autó jellemzően vasárnap lett beindítva 5 km-es útra.

antika890 2019.06.06. 08:05:13

na akkor most basztam el az életemből 20 percet totál feleslegesen. Blog: cseréld ki ezt és ezt és ezt. Kommentek: ne cseréld ki ezt és ezt és ezt! Mi a szar van a mai világban te jó ég. . .

jacksy 2019.06.06. 08:07:55

Még valaki egy kritikával, vagy okos kiegészítéssel ? Fontos lenne még néhány komment !

bda 2019.06.06. 08:32:06

@Narancsos kommunizmus:
Például láncfűrészbe a láncolajzásra. Egy ismerősöm ezzel fűt, gyűjti is szorgalmasan autószerelőktől. Gyakorlatilag 0 forintból megoldja a fűtést. Persze lehet szívhez kapni, hogy mennyire környezetszennyező igen az. Irodában dolgozok, sokszor mondom legalább egyszer menjen egy körenyezetvédő és nézzen körül a bürokráciában, hogy mennyi papírt kell feleslegesen elhasználni és tiltakozzon egy kicsit. Legújabb nagy találmány e-papír, például egy dolgozó bértámogatási kérelme, eddig ugye kitöltötted, kinyomtattad elvitted a munkaügyibe kezébe adtad az ügyintézőnek iktatata jó időt. Megoldható volt a 30-40 lap egy példány nyomtatásával. Na ugye ez így már nem jó mert hát digitalizáció meg elektronikus kapcsolattartás, csak annyi a gond, hogy az előbb említett kérelmet alá is kell írni a kérelmezőnek. Szóval a kérelmező kinyomtatja, aláírja, bescanneli egy impotens rendszerbe feltölti, majd a hivatal pedig fogja és kinyomtatja. Nesze neked környezetvédelem. Oké ha valakinek 50 km-et kellene külön autózni ezért akkor már lehet nem olyan veszélyes a dolog, de aki helyben gyalog el tud sétálni, na ott már gáz.

bda 2019.06.06. 08:35:46

@Yaesu:
Azért van esély, hogy menet furóval új menetet készít az ember, nagy valószínűséggel az olajteknőt le kell szedni hozzá.

scsaba1 2019.06.06. 08:45:14

@Bambano:

Ezen sírok b+... Elméleti kőművesek bevetésen...

Egy rahedli szervízben megfordultam már zugszervíztől kezdve a lehúzós márkaszervizekig, sehol nem használtak nyomatékkulcsot egyszerű szerelésekhez. Volt egy faszkalap, aki úgy meghúzta az olajleeresztő csavart, hogy a következő tizenezres olajcserénél hidegvágóval vette le. Belevaló olaj meg.... tukmálja a saját hordós kiszerelésű félszint. 10w40-esét meg a szint. 5w40-esét valamelyik biztos jó bele alapon. Kézikönyv ajánlása vagy gyártói jóváhagyások az smafu. Szakértő gumist meg hagyjuk már.... okj-s tanfolyamos, 20-ból 1 ért hozzá talán, a többi kókler, még egy váltóméret táblázatot sem tud értelmezni, viszont a csavarokat legalább megtépi, rábaszol, hogyha éjszaka, esőben kapsz defektet és kereket akarsz cserélni a gyári 20 cm-es kerékkulccsal.

Egyvalamivel egyetértünk: minél újabb az autója valakinek, annál kevésbé piszkálja, de a tizensokéves, CAN-busz mentes autókat simán lehet otthon bütykölni, a poszt elsősorban nekik szól, sokat spórolnak a 10 000 Ft-os óradíjról induló szervizekkel szemben és az elvégzett munka minősége sem lesz rosszabb, csak jobb.

scsaba1 2019.06.06. 08:50:50

@bda:

Az autószerelők egy része is azzal fűt, csomó műhelyben ott az olajtüzelő kályha meg a feketén kormos kémény.

Arcade Macho 2019.06.06. 09:08:50

@csúti csüngőhasú tolvaj: bevallom oszinten en olyat sose hallottam elsokerekes autova kapcsolatban hogy kanyarban ra kellene lepni a gazra ha gond van

en mindig a feket gondoltam, de ha neked ilyen ismeroseid vannak, akik azt javasoljak, akkor keressel uj baratokat, ha meg a rokonok javasoljak, akkor hagyd a penzed az arvakra...

Bambano 2019.06.06. 15:31:56

@csúti csüngőhasú tolvaj: a sofőrök 99.5%-a krízishelyzetben leugrik a pedálokról, a szeme elé kapja a kezét és sikít. ezért az autókat olyanra csinálják, ahol a vészhelyzet helyes megoldása az, hogy leugrasz a pedálokról. Tehát az autó nem azért alulkormányzott, mert úgy sikerült, hanem azért, mert a mérnök szándékosan olyanra tervezte, hogy az autó úgy viselkedjen, ahogy a pancser sofőrnek megfelel. értelemszerűen nem minden problémára ez a megoldás, ezt nem állítja senki.

@bda: "Azért kerékcseréhez nem kell feltétlenül nyomatékkulcs, ha defektet kapsz és pótkereket cserélsz akkor is rendelkezésedre áll? Valószínű nem.": miért ne állna? defektet kapok, ha szerencsés vagyok és olyan az autó, hogy van benne pótkerék, akkor felrakom a pótkereket úgy ahogy, és első adandó alkalommal elmegyek a gumisomhoz, ahol megjavítják a defektes kereket vagy cserélik a gumit, és visszateszik, nyomatékkulccsal. tehát gyakorlatilag mindig nyomatékra húzott kerékkel járok.

@scsaba1: az összes gumisnál, ahol jártam, nyomatékkulccsal húzták meg a kereket. mondjuk én ott szoktam állni a sarkukban és szólok, ha valami nem tetszik.

horex · http://horex.uw.hu/ 2019.06.06. 17:59:33

@scsaba1: a csavarokat legalább megtépi, rábaszol, hogyha éjszaka, esőben kapsz defektet és kereket akarsz cserélni a gyári 20 cm-es kerékkulccsal."

Höhö, beraktam egy jó fél méteres csövet a csomagtartóba ami stimmel a Lada kerékkulcsra/Mitsubishire jó/. Korábban megkinlódtam a keresztkulccsal