Amikor nem jön össze: balul sikerült modellfrissítések

2019. 05. 31. 16:37 cartárs

hyundai-_-suzuki.jpg

Az autógyártó helyzete nem egyszerű: 5-6 évente új autót kell kiadniuk, különben elfordulnak tőlük a vásárlók. De minden autónak más és más a modellciklusa, azaz 2-3 év után már eljön az idő, hogy valami változtatás kell, különben a vásárlók a konkurencia szalonjait látogatják meg. Ilyenkor jön a modellfrissítés, amely során hol kisebb, hol pedig nagyobb mértékben változtatnak az autó fizimiskáján. Mostani összeállításunkban 10 olyan frissítést mutatunk be, amellyel szerintünk ártottak az alapformának és az autó inkább hátrányára, mintsem előnyére változott.

Suzuki SX4 S-cross

Nem mondjuk, hogy az eredeti SX4 S-Cross a világ legszebb autója, de az tény, hogy legalább harmonikus megjelenése volt, látszódott, hogy ugyanaz a tervezőcsapat készítette az elejét és a hátulját.

suzuki-sx4-s-cross.jpg

Egy kényszeredett frissítéssel sikerült ezt a harmóniát egycsapásra tönkretenni: nem is a nagyméretű, a prémium márkák óriási orrdíszére hasonlító hűtőrács, hanem inkább a két, amorf fényszóró az, amely teljesen hazavágja az összképet és egy furcsa, távol-keleties „bájt” kölcsönöz az autónak.

Saab 9-5 1. generáció

Mi van akkor, ha nincs pénz új modellre, de lépést kell tartani a konkurensekkel? Jönnek a kényszeredett frissítések. Ennek az egyik iskolapéldája az első generációs Saab 9-5 és annak 2005-ben megjelent frissítése. A Saab 9-5 eredetileg ugyanis 1997-ben került piacra, akkor amikor a BMW-nél az E39-es 5-ös, a Mercedesnél pedig a W210-es E-osztály állt a szalonokban. 2005-ben ehhez képest már mindkét német modell utódját vásárolhatták meg a vásárlók, így világos volt, hogy valamit tenni kell, hogy újra visszacsalogassák a szalonokba a potenciális vásárlókat.

saab-9-5.jpg

A megoldás a króm lett, abból is jó sok: az autó úgy néz ki szemből, mintha hirtelen szemüveget kapott volna. Hátul azért jobb a helyzet, illetve a belső tér apróbb finomításai is jobbá tették a típust, de kétségtelen tény, hogy sokak szerint ez a frissítés inkább ártott, mint használt a 9-5-nek.

Fiat Multipla

A Fiat Multiplát a Pontiac Aztek mellett a világ legrondább autójaként szokás emlegetni. Akár egyetértünk ezzel, akár nem, egy biztos: az autó a maga módján rettentő karakteres, egyedi és az évek múltán is ugyanolyan feltűnő, mint amikor bemutatták.

fiat-multipla.jpg

Ehhez képest a modellfrissítéssel sikerült a lényeget eltűntetni a típusból: valljuk be őszintén, ki az, aki észrevesz az utcán egy frissített Multiplát? Egy igazi karakter szürke egérré vált....

Hyundai Coupe 1.generáció

1996 végén került piacra a Hyundai Coupe első generációja, amely a dél-koreai márka első igazán szerethető autója volt. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az a tény, hogy ami még megmaradt, azokat bizony a mai napig nagy becsben tartják tulajdonosaik. A szerethetőségben nagy szerep jutott az autó külsejének is, amely ha nem is ért fel a korabeli, népszerű sportautókéhoz, azért igen fiatalos és harmonikus volt.

hyundai-coupe.jpg

Ezt sikerült egy csapásra tönkretenni az 1999-es modellfrissítéssel, amikor a Coupe egy pókfejre hasonlító orr-részt kapott. Kicsit olyan érzésünk van, mintha valami nagyot akartak volna gurítani a dél-koreai vállalatnál, de nem tudták eldönteni, merre van az előre. A végeredményt látva bár ne nyúltak volna hozzá…

Citroen Xsara

Nem mással, mint Claudia Schifferrel reklámozta a Citroen a 90-es évek végén megjelent kompakt autóját, a Xsara-t. Ha annyira nem is volt dögös az autó, mint a 90-es évek szupermodellje, egy biztos: harmonikus formája a mai napig nem hat vészesen elavultnak.

citroen-xsara.jpg

A 2001-ben érkezett frissítés az akkor megjelent Citroen zászlóshajójának, a C5-nek, illetve az akkoriban megjelent egyterűnek, a Xsara Picasso-nak a mintájára újult meg, ez pedig nem tett túl jót a külsőnek. A frissített Xsara orra így inkább tűnik egy kötelezően letudott munkának, mintsem valaminek, aminél szempont volt a harmónia és az időtállóság.

Skoda Octavia 3. generáció

A Skoda sem előnyére módosított a 3. generációs Octavia orrszerkezetén. A korábbi, visszafogott formát egy, a W212-es E-osztályú Mercedesére hasonlító, megosztó első rész váltotta fel, amely nem áll annyira jól az autónak. Ez már csak azért is érdekes dolog, mert évek óta sok kritika illeti a Volkswagen-t, hogy a német autógyártó néha szándékosan "elcsúfíttatja" a nagy sikerű Skodákat, hogy azok ne veszélyeztessék a Volkswagenek sikerét.

skoda-octavia.jpg

Emlékezetes példa erre a 2. generációs Fabia, amely külsőleg messze elmaradt a 2009-ben megjelent Polótól, míg elődje sokak szemében lényegesen harmonikusabb formájú volt a kortárs Volkswagennél. Ugyan ez mit sem von le az Octavia kvalitásaiból, de az tény, hogy nem a legjobb modellfrissítések egyikeként vonul be a 3-as Octavia a történelemkönyvekbe.

Rover 75

Aki ismeri a Rover történetét, az tudja, hogy a 75 megszületése már önmagában sem volt egy sétagalopp. Épp ezért volt nagy szó, hogy az elkészült termék sokak szerint igencsak jól nézett ki: az angol tervezők sikeresen kombinálták a Rover évszázados történelmét a 21. század formai követelményeivel.

rover-75.jpg

Ezt a harmóniát sikerült keresztülhúznia a 2004-ben érkezett frissítésnek, amellyel a csőd felé száguldó Rovernél fiatalosabbá, sportosabbá akarták tenni az eredetileg konzervatív, cseppet sem dinamikus alapformát. Mivel ez a frissítés pusztán csak néhány műanyag elem (lökhárítók, lámpák) megváltoztatásával járt, a végeredmény inkább tűnik egy befejezetlen kísérletezésnek, semmint egy alaposan átgondolt munkának.

Fiat Punto 2

Ha már szóba került a Multipla, nem mehetünk el szó nélkül a Fiat másik érthetetlen döntése mellett sem. Adott egy stílusos, közkedvelt kisautó, amihez formailag egyáltalán nem kell hozzányúlni. Erre mit tesznek? Ráaggatnak egy esetlen, vigyorgós arcot, amivel egycsapásra odalett a "csíklámpás" Punto sármja...

fiat-punto.jpg

Még szerencse, hogy 2005-ben egy igazi, olaszos külsejű autóval váltották le a Punto 2-t, a Grande Punto külsejét ugyanis a mai napig nem érheti kritika.

Renault Clio 3

Mi történik akkor, ha van egy sikeres autó, de időközben megváltozik a márkaarculat? Hozzáigazítják. Pontosan ez történt a 3-as Clioval, amely még a Renault Megane 2. generációjának formanyelvével született, de modellciklusa alatt piacra került a francia kompakt következő, harmadik generációja is.

renault-clio-3.jpg

Mit volt mit tenni, leradírozták az autó orrán lévő műanyag elemeket, majd ráhúzták a Megane 3-ét. A végeredmény, nos, nem a francia gyártó formatervezésének a csúcsa. Az biztos, hogy a Renault tanult az esetből, a 4. generációs Clio modellfrissítése már lényegesen visszafogottabb volt, nem változtattak érdemben az alapformán.

Mercedes SL R230

A 2000-es évek egyik legharmonikusabb formatervű Mercedese az R230-as kódjelű SL-Mercedes. Legalábbis az eredeti, 2001-ben megjelent kivitelben. 

mercedes-benz-sl.jpg

A 2008-as frissítés ugyanis sokat rontott az autó formatervén, már ami az orr-részt illeti: a korábbi „pápaszemes” dizájnt egy, a kortárs CLS-re hasonlító formájú, agresszívabb orra cserélték, ez pedig kissé idegenül hat az egyébként igen harmonikus formaterven. Állítólag erre a frissítésre azért volt szükség, mert a tervezettnél később készült el az utód, így a régi modellt kellett aktualizálni. 

Így a végére: fontos megemlíteni, hogy az alábbi lista pusztán az autók esztétikájára koncentrál és nem jelenti azt, hogy a felsorolt gépjárművek rosszak lennének. Természetesen az autó külseje egyéni ízlés dolga, így könnyen elképzelhető, hogy ami szerintünk nem szép, az másnak tetszik. Akár egyetértesz, akár nem, véleményed várjuk kommentben.

Amikor nem jön össze: balul sikerült modellfrissítések

A bejegyzés trackback címe:

https://cartars.blog.hu/api/trackback/id/tr4814872440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fragreg 2019.05.31. 17:49:07

Az Sx4 klasszisokkal jobban néz ki a frissítés után.

morcos68 2019.05.31. 18:55:05

Az SX 4 frissítés előtti változata borzalom... A frissített teljesen rendben van.

vanRob 2019.05.31. 19:11:01

A multiplának határozottan előnyére vált a mofellfrissítés... Azok a gépháztetőt megvilágító lámpák, te jó ég! Nem tudom ki hagyta jóvá az eredeti formatervét de a designer letépett karjával verném agyon.
A Punto lehet, hogy kicsit visszaesés az elődhöz képest, de ennek a designerei legalább ezen a bolygón születtek. És egy olasz autó akkor is szép, ha ronda.

m_and_m 2019.05.31. 19:19:10

A cikkíró mit szed?
Pont a facelift előtti Scross volt aránytalan elejű: az egész kosihoz mérten túl nagy lámpák, lefolyó amorf hűtőrács -

ledo76 2019.05.31. 19:28:23

SX4 előtte és utána is gusztustalan (szerintem), nem rontott rajta a facelift.. A Punto nagy baki volt valóban, bár még facelift után se szörnyű. A Xsara gáz lett valóban. A Multipla nehéz kérdés, szeretem az egyéni, vagány dolgokat, de azért a frissítés előtti azért sok lett, még ha a maga módján jópofa is. Az Octaviaval mélyen egyet értek, szép volt facelift előtt, csúnyán elrontották.

K,F, 2019.05.31. 19:59:37

Az elsö coupe: Hyundai Scoup . 1,5 L 1988-
Nekem is volt:)
Es annyira birom, amikor egy cikkiro egyszerüen kinyilatkoztatja, hogy mi a tuti.

K,F, 2019.05.31. 20:01:38

Az elsö Hyundai Coupe a Scoup volt 1988-
Nekem is volt:)

Azt meg annyira szeretem, amikor egy cikkiro Isteni kinyilatkoztatassal megmondja, mi a tuti

nyelv-ész 2019.05.31. 20:04:28

Az SX4 most sem szép, de nagyságrendekkel jobb, mint volt. Az előző széria valami siralmasan ocsmány.

szopoklész 2019.05.31. 20:17:03

SX4 frissítés előtt szánalmas volt. Nem is értem a cikkszerzőt, hogy ekkora marhaságot hogyan tud leírni. Elég lett volna csak megnézni az eladási adatokat a frissítés előtt és után. Frissítés előtt alig adtak el belőle, mert úgy néz ki, mint egy agyoncsapott bálna...

kutyás majmok országa (törölt) 2019.05.31. 20:23:27

Ez mind semmi. A Vitara újítása egy katasztrófa, emellett egy szaros Mercedes kit érdekel?

Lobo Marunga 2019.05.31. 20:32:04

A multipla korábbi változata tényleg karakteres, de a lényege a praktikum volt. A karakterességét pedig én inkább úgy ragadnám meg, hogy indokolatlanul ronda. Csak azért rondára csinálni egy autót, hogy karakteres legyen, szerintem hülyeség. Az más kérdés, hogy az utód viszont tényleg unalmas. DE! A fő gondom, hogy ha a régi multipla indokolatlan rondasága a karakteres jelzővel erény, akkor az új Octavia hasonlóan indokolatlan rondasága miért nem az? Tényleg csak tanulni szeretnék, nem értek a dizájnhoz.

nyufy 2019.05.31. 21:08:42

izélésről vitatkozni?! felesleges időpocsékolás.
van aki szerint még én is szép vagyok...
:)
de vissza a témához: -szerintem- a Reanult Twingó frissítése mindenképp elférne ezen a listán

Artie 2019.05.31. 21:42:19

Csak szólok, hogy sikerült betenned két Punto 2-t. A nagyobb lámpás a 2 faceliftje.

Persze honnan tudnád, hisz pont erről írsz.

Ákosking 2019.05.31. 22:03:13

Mindegyik kocsi sokkal jobban néz ki, mint előtte. A cikk író iszik eleget? Vagy túl sokat? :).
Az S-cross pedig a legdögösebb az összes között.

nyikk 2019.05.31. 22:27:46

Sőt a Saab is jobban néz ki, a Xsara sem lett rosszabb, Clio, Octavia szintén rendben van. A Fiatokat, Hunyadit, Rovert elkúrták.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.05.31. 23:46:14

Ízlésről kár vitatkozni, de asszem most egyébbként is biztosra mentél, ezek nekem is beugrottak volna a témában, vagy legalábbis mindra rá tudnék bólintani mint elszúrt facelift...

Wooden Tiger 2019.05.31. 23:50:05

Szerintem a Suzuki SX4 S-cross sokkal jobb lett frissítés után.

Zabalint 2019.06.01. 08:02:04

@Fragreg: @morcos68:
Szerintem meg az előzőnek autó formaja van, az újabb meg a SUV-ok formáját akarja idézni, ezért ormótlanul néz ki. Persze tudom, hogy sokaknak ez az ormótlan kinézet jön be. Nektek valószínűleg az új Ignis is tetszik.

cartárs 2019.06.01. 10:09:52

Köszi mindenkinek a véleményeket, úgy néz ki ebben soha sem fogunk egyetérteni :) Viszont azon őszintén meglepődtem, hogy ennyi embernek tetszik a frissített SX4 S-cross, a környezetemben csak olyanokkal találkoztam, akik inkább a régit választanák.

RTB 2019.06.01. 11:28:39

@Artie: pedig jól írta. Frissítésről írt, nem modellváltásról.
Amúgy meg az S-Cross klasszisokkal szebb lett, mint az előző generáció. Sokkal arányosabb, nem ormótlan. Persze a króm hűtőrácson lehet vitatkozni, nekem pl. bejön

datam 2019.06.01. 12:52:43

Mondjuk a Xsara 1 és 2 (amin belül volt még egy facelift 2003-ban), csak névben egyeznek jóformán. Teljesen más az elektronikai rendszer, más motorokat kapott, és más a fék és futómű rendszere is. Gyakorlatilag egy új modell, a régiből 1-2 apróság átmentésével.

leonov 2019.06.01. 17:15:56

Az uj sx4 ,imt egy taxi delhiben. cicuroe mint a ciganylagzi