Kompakt kombi 2,5 millióig? Ezt az 5 típust feltétlenül nézd meg!

2017. 12. 17. 12:44 cartárs

Többször is megkaptuk már a kérdést: 2,5 millió forintért milyen, kompakt (vagyis alsó-középkategóriás) kombi autót ajánlunk? A kérdezők szinte kivétel nélkül egy olyan autót szeretnének, amivel leválthatják az eddigi megbízható autójukat, egy nagyobb, de még városban is jól manőverezhető kocsira. Természetesen szempont a biztonság is, így az alábbi modellek kivétel nélkül 5 csillagos törésteszttel büszkélkedhetnek, az elérhető kínálatot vizsgálva pedig azt mondhatjuk, hogy ESP és 6 légzsák is megtalálható a többségükben. Az írásban 2010 utáni, Euro 5-ös autókat mutatjuk be, amelyek az elkövetkező években biztosan jól szolgálhatják tulajdonosukat:

Opel Astra J

opel-astra_sports_tourer-2011-1280-0c.jpg

A válság közepén, 2009 nyarán debütált az Opel Astra J sorozata, a kombi pedig 1 évvel később lett elérhető. Bár az autó ínséges időkben került piacra, divatos formája, hosszú extralistája és a kereskedők által kínált kedvezmények hamar népszerűvé tették a típust, különösen hazánkban. Ennek köszönhetően rengeteg J Astrából lehet választani, 2.5 millióért így könnyen találhatunk magunknak jó darabot.

Fontos tudni, hogy az Astra J csinos karosszériája bizony nem könnyű, gyakorlatilag a konkurenseknél 200 kilóval nehezebb egy ilyen Astra, kiviteltől függetlenül. Ez azt jelenti, hogy kerülni kell az alap, 1.4-es motort, amely kombi kiadásban félelmetesen lassan mozgatja a karosszériát, egy emberrel is 14,5 másodpercbe telik a 100 km/h megfutása, hát még, ha többen ülnek benne. Nyilván, A-ból B-be elviszi az embert ez is, de nem mindegy, hogy autópályán, klímával kényelmesen tartja a 130-at az emelkedőn az autó, vagy szenved és lassul.

opel-astra_sports_tourer-2011-1280-2d.jpg

Egy fokkal élhetőbb a 116 lóerős 1.6-os( bár itt figyelni kell a VVT rendszert érintő problémákra), de igazán az 1.4 Turbo az, amit érdemes a Sports Tourer névre keresztelt kombi kivitelből választani. Ez már kellően dinamikus, és a fogyasztása is alacsonyabb a szívó társainál. Létezik még az 1.6 szivó turbósított változataként piacra került, A16LET kódnevű 1.6-os is, ezt 2012 novemberéig építették be, ezután cserélték le a közvetlen befecskendezéses utódjára. Az utóbbi alacsony fogyasztása és dinamikája ellenére kevésbé ajánlható, több tulajdonos is panaszkodik a véletlenszerű előgyújtásra, amit kopogó hang, csökkenő teljesítmény jelez.

Dízelek közül az 1,7 literes illetve 2 literes CDTi-k ajánlhatók, ezek megfelelően, alacsony fogyasztás mellett mozgatják a karosszériát. Nem igazán jó döntés az 1.3-as dízelmotorral szerelt Astra J, a 95 lóerős, Fiat eredetű aggregát megküzd a karosszériával.

opel-astra_sports_tourer-2011-1280-19.jpg

Motorkiviteltől függően figyelni kell az M32-es, 6 fokozatú manuális váltóra, amely a 2012 nyaráig gyártott autókban okoz gondokat. Mindez az alulméretezett csapágy, illetve a nem megfelelő olajmennyiség miatt alakul ki, ezt a gyár a későbbi, 2. generációs M32-es váltónál orvosolta. Vagyis, ha az autó váltója rosszul kapcsolható, egyes fokozatokat nem vesz megfelelően, esetleg ki is dobja azokat, lehet készülni a váltófelújításra. Érdekesség, hogy az 5 fokozatú váltó nem érintett, azok jól bírják a strapát, bár 150 ezer körül ott sem árt egy olajcsere.

A futómű a J Astra előnyei közé tartozik, jól bírja a hazai utakat is, mégis jól irányítható az autó. A karosszéria rozsdavédelme is jól sikerült, így korróziótól eleve nem kell igazán tartani, de ez azért egy legfeljebb 7 éves autónál ne legyen olyan meglepő. Kivitelből legalább az Enjoy-t érdemes választani, már csak azért is, mert ezek a modellek már ESP-vel és 6 légzsákkal rendelkeznek, ez pedig a korai Selection alapkivitelekből hiányozhat.

Skoda Octavia 2. generáció

skoda-octavia_combi-2009-1280-03.jpg

Az autó, amely bár a Golf 5, a 2. generációs Seat Leon és Audi A3-as társaként került piacra, óriási csomagterének köszönhetően sokan nem egy Astra vagy Focus, hanem a Passat vagy épp Vectra/Mondeo helyett választották. A kombi 580 literes csomagtere az ülések lehajtásával 1630 literig bővíthető, amely minden igénynek megfelel.   

A cseh vállalat 2004 és 2013 között árulta a típust, ennek köszönhetően napjainkban bőséges kínálatból válogathatunk, főleg 2,5 millió forintért, ennyi pénzért pedig már 2010 utáni, modellfrissített kocsik állnak a rendelkezésünkre. A kínálat zömét nem meglepő módon a dízelek alkotják, hiába, korának egyik legkedveltebb cégautója volt az Octavia, így rengeteg gázolajos kivitelt adtak el. 2010 után már kizárólag a közös nyomócsöves befecskendezésű, Common Rail dízelmotorok kerültek az Octaviákba, így az 1.6-os mellett a 2.0-ás verzió is ajánlható, feltéve, ha minden előírást betartottak. Mivel 2010 után már minden Octavia Euro 5-ös, így természetesen van bennük részecskeszűrő is.

skoda-octavia-2009-1280-32.jpg

Nem árt tehát erre is figyelni, a gyakran városban használt (tehát emiatt keveset futott) daraboknál okozhat meglepetést az eltömődött szűrő. Ezért érdemes szakszervizbe menni a kinézett autóval, hogy diagnosztikával kiolvassák a részecskeszűrő hamutelítettségét. Ezen kívül a „szokásos” dízeles problémákra lehet számítani, idővel a kettőstömegű lendkerék vagy a befecskendezőrendszer egyes alkatrészeinek cseréjére lehet szükség.

No nem mintha a TSI-k nem vihetnének el sok pénzt, az alacsony fogyasztású, dinamikus turbós benzinesek még  nem voltak elég kiforrottak a 2-es Octavia gyártása alatt. Többeket már önmagában megrémiszt a kettőstömegű lendkerék, de gyakori a láncprobléma is. Kerülni kell a 2011-ig gyártott, láncos 1.2 TSI-ket, helyette a 2012-től készített szíjas kiadásba érdemes beruházni.

u.jpg

Végig láncos volt az 1.4 TSI, de ez kevesebb problémát tartogat. A lánccserére itt is fel kell készülni, de 150 ezer kilométer fölötti futás esetén nagy eséllyel már sor került rá. Kerülni kell a 2011 közepéig gyártott 1.8 TSI-ket is, a dugattyúproblémák miatt.  Aki tart a turbókorszak motorjaitól, választhatja az 1.6-os szívó benzinest is, ez sok meglepetést nem tartogat, igaz szerényebb menetteljesítményhez magasabb fogyasztás társul.

Ha nem akarsz kapcsolgatni és automata Octaviát vennél, figyelj, hogyan működik a DSG váltó. Ha indulásnál rángat, esetleg váltás során rendellenesen, ütve kapcsol, garantáltan gond van vele. Ugyanez igaz akkor is, ha a sebesség növelésével a zaj is emelkedik, mivel egy jó DSG mindig csöndben, gyorsan üzemel.

Ford Focus 3. generáció

ford-focus_estate-2011-1280-02.jpg

2011 óta öregbíti a Ford hírnevét a Focus 3, amely elődjéhez képest tágasabb utastérrel, jobb építési minőséggel és még nagyobb extralistával rendelkezik. Akárcsak az Octavia és az Astra, a Focus is rendkívül kedvelt cégautó, így rengeteg flottás darabbal találkozhatunk a piacon. Ezek többsége a megbízható, Peugeot-fejlesztésű 1.6-os vagy 2.0-ás dízelmotort tartalmazza. Mindkét PSA-eredetű erőforrás megbízhatónak számít a kategóriájában, finom járásuk és alacsony fogyasztásuk miatt dicséret illeti őket.

Azt azonban tudni kell, hogy ezek a motorok igazán akkor jók, ha folyamatosan karbantartják őket, elhanyagolásuk esetén hamar drága meghibásodásokra számíthatunk. Egyik motor sem kedveli a túlhúzott olajcsrere-periódust, ahogyan a részecskeszűrő miatt a rövid városi üzemeket sem tolerálják sokáig. Előfordulhat az EGR-szelep eltömődése is, de alapvetően megbízható konstrukciók, így 250 ezer kilométerig, megfelelő használat mellett azért nagy költségekre nem kell számítani.

ford-focus_estate-2011-1280-10.jpg

A tapasztalatok azt mutatják, hogy hasonló a helyzet a benzines oldalon is, sőt, még a rettegett 1.0 EcoBoost erőforrások sem hagyják cserben a tulajdonosokat. Annál a modellnél nem is igazán a motor, hanem a kettőstömegű lendkerék az, amivel kapcsolatban érkeztek problémák. Több tulajdonos már a fiatal, még 10 ezret sem futott autónál is az alkatrész meghibásodását tapasztalta, így a tesztút során feltétlenül hallgasd meg, mivel a cseréje kétszázezer forint körül van. Ha már volt cserélve az alkatrész, vagy az autó keveset futott és nem produkál hibát, akkor annyira nem kell tartani az ezres erőforrástól, a 125 lóerős kiadás már igen fickósan mozgatja a karosszériát.

Gyengébb a 100 lóerős, de közel sem annyira, mint az 1.4-es szívó J Astra vagy Octavia, bár akkor már érdemesebb a 125 lovas 1.6 Ti-VCT-t választani. A változó szelepvezérléses, szívóbenzines motor már legalább egy évtizede a Ford palettájának oszlopos tagja, a szerviztapasztalatok is mellette szólnak.

ford-focus_estate-2011-1280-0d.jpg

Egyes példányoknál ugyan a változó szelepvezérlés hibája okozhat bosszús perceket a tulajdonosoknak, de még így is általánosan megbízható, jó erőforrásként tekintünk az 1.6 Ti-VCT-re. Általánosan elmondható, hogy ha a tesztút során az autó csendesen, szépen jár, erős gázadásra mindenféle különösebb hang nélkül megindul, akkor nincs baja.  A tesztút bizonyára okoz majd kellemes perceket, mivel a Focus 3-ast is jó vezetni. Bár nem annyira agilis, mint elődei, de így is pontos futóműve, jó féke és  jól kapcsolható a váltója is.

Peugeot 308 1. generáció

peugeot-308_sw-2009-1280-01.jpg

2007 és 2013 között árulta a francia márka a 308-as első generációját, amely a hosszú ideig problémás 307-est váltotta. A tervezés során ezért a magasabb minőség is előkelő helyen szerepelt, így az első évjáratot leszámítva azért a 308-asok megbízhatóan működnek. A kombi, vagyis SW 308-as előnyei közé nemcsak az 540 literes csomagtartó. de az 5 ajtósnál 10 centiméterrel hosszabb tengelytáv is tartozik, vagyis a hátsó lábtér is nagyobb, így a hátul ülő kényelmesebben utazhatnak. Sőt, a típus akár 7 személyes kivitelben is elérhető volt, így aki időnként a saját gyermekei mellett azok haverjait is szállítaná, jól járhat a 308-assal.

A motorkínálat megfelelő volt, a benzines és dízel aggregátok is lefedték a piaci igényeket. Francia márkához híven igen széles a dízel-kínálat, az 1.6-os és kétliteres HDi motorok teljesítménye 90-től 163 lóerőig terjed. Figyelni kell az 1.6-os HDi motoroknál a turbó olajcsövében lévő szűrőre, ennek eltömődése ugyanis tönkreteszi az alkatrészt. Legjobb, ha kiszedik ezt a szűrőt, az autó nélküle is megfelelően üzemel majd.

peugeot-308_sw-2009-1280-0d.jpg

A kétliteres erőforrást nem sújtja ilyesfajta probléma, ott csak a „szokásos” dízel-alkatrészekre, így a befecskendező rendszerre és a részecskeszűrőre kell figyelni. Ez utóbbi esetén 150 ezer km az intervallum, ezután a gyár szerint cserére szorul. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a hibátlanul működő szűrőt mindenképp cserélni kell, de jó, ha van rá 100 ezer forintod, hogy új alkatrészt építsenek be, ha már 150 ezer körül futott a kinézett autó. Tudni kell, hogy az 1.6-os HDI-nél 60 ezer kilométerenként FAP-adalék betöltésére van szükség. Nem a szokásos AdBlue-ról van szó, az Eolys folyadékot tartalmazó kiszerelés 30 ezer forint körül érhető el.  

A benzinesek közül leginkább az 1.4 és 1.6 VTi ajánlható, ezek megbízhatóan szolgálnak, egyedül a láncra kell figyelni. Ez ugyanis megnyúlhat, ami először a csattogó hangból ismerhető fel,de később azt is eredményezheti, hogy nem indul az autó. Mivel típushiba, elképzelhető, hogy a kinézett autóban már cserélték, így feltétlenül lapozd fel a szervizkönyvet, ilyen információk után kutatva. Kerülni kell az 1.6 THP-t, a BMW-vel közösen fejlesztett erőforrás ugyanis rendkívüli mértékben kokszosodik, illetve ezt is érinti a szívó társainál is jelentkező láncprobléma.

peugeot-308_sw-2009-1280-08.jpg

Ritka, de azért van néhány automata 308-as is, az 1.6 VTi-hez hagyományos, négyfokozatú váltót társítottak a francia mérnökök, míg a kétliteres dízelmotor 6 fokozatú váltót kapott. Nem érdemes áldozni az 1.6 HDi-hez társított robotizált manuális egységre, a bólogatós, lassan kapcsoló váltó kifinomultsága messze nem ér fel a 2.0 HDi motorral szerelt darabokéhoz társított váltóéval.

Alaposan nézd meg a kapcsolókat, különösképp a kormány mögötti index-, és ablaktörlő karra. Mivel az egy komplett egység, így ha például az autó nem megfelelően indexel, nem egy 3 ezer forintos kar cseréjére van szükség, a komplett vezérlőpanelből újra van szükség. Az pedig nem olcsó, 150 ezer  forintba is könnyedén belekerülhet egy új, szerencsére vannak már műhelyek amik a javítással foglalkoznak.

Kia CEE’D 1. generáció

kia-ceed_sw-2010-1280-02.jpg

Kezdetben nem volt hibátlan, a gyártás végére azonban alaposan kiforrta magát a Kia CEE’D első generációja. A 2007 és 2013 közöt tárult modell legnagyobb újkori aduásza egyértelműen a 7 év/150 ezer km-es garancia volt, amelynek köszönhetően még könnyedén találhatsz olyan autót, amely legalább 2 évig garanciális!

Szerencsére súlyos meghibásodások nem ijesztgetik a tulajdonosokat, a legtöbb CEE’D hosszú időn keresztül megbízhatóan üzemel. A Peugeot vagy épp a Skoda típusával ellentétben a láncproblémák sem rombolták az autó hírnevét, így az 1.4-es és 1.6-os benzinmotor is szépen teszi a dolgát. A korai évjáratoknál egyes autóknál ugyan adódott gond a láncfeszítővel, de a későbbi daraboknál nem kell ettől tartani.

kia-ceed_sw-2010-1280-23.jpg

A 2.0 literes CVVT motor az egyedüli szíjas erőforrás a benzinesek közül, itt 135 ezer kilométerenként vagy 6 évente van szükség a szíj cseréjére. Szíjas még a kétliteres dízelmotor is, ennél érdekes módon 160 ezret/8 évet ad meg a gyár! Akár szíjas vagy láncos dízelmotorról van szó, mindkét esetben megbízható, tartós szerkezetekről beszélünk. Aki nem akar vesződni a kettőstömegű lendkerékkel, az válassza az 1.6-os dízelmotort, azokban az autókban ugyanis nincs ilyen alkatrész!

Ráadásul az Euro 4-es, tehát 2010 előtti autókban sok esetben még részecskeszűrő sincs, legalábbis a magyar piacra szánt darabokból hiányzik, a németországi kocsikban viszont van.  Persze azért itt is figyelni kell, hiszen a befecskendezőrendszer meghibásodása így is sokba kerülhet. Sok tulajdonosnál jelentkezett a kuplung kinyomócsapágy hibája, így a próbakör során feltétlenül vizsgáld meg, hogy a kinyomás során a pedál megfelelően mozog-e.

kia-ceed_sw-2010-1280-14.jpg

Sajnos egyes CEE’D-eknél előfordulhat korrózió, így a vásárlás előtt feltételnül érdemes alaposan átvizsgálni a kiszemelt járgányt. Különösen a csomagtérajtónál támadhat a rozsda. Apropó csomagtér, a hátsó ablaktörlőt is próbáld ki, előfordul, hogy a csomagtér-ajtóba vezető kábel megtörik és onnantól nem megy a féklámpa és az ablaktörlő.

A beltér rendkívül tartós, de a műanyag kormányok már 100 ezer felett is csúnyán tudnak kinézni, így nem kell meglepődni, ha a kiszemelt autónál is hagy némi kívánni valót maga után a kormány állapota.

Itt pedig elolvashatod a korábbi cikkeimben már bemutatott 4 szempontot, amelyeket mindenképp érdemes figyelembe venni, akármelyik típus után is érdeklődj:

Szempontok, amikre mindegyik autó esetén figyelj oda a vásárlás előtt:

Megbízható helyről vásárolj 

Már a keresgélés során figyelj arra, hogy megbízható, évek óta létező kereskedőtől válassz autót. Sajnos sokan pórul jártak már azzal, hogy telephely nélküli, a szó legrosszabb értelmében nepper kínálatából választottak, akinél nemcsak, hogy a jogszabály által kötelezett szavatosságot nem lehet érvényesíteni, de felhívni sem lehet, hiszen a vásárlás után törölte a telefonszámát.

Sajnos sokan trükköznek azzal is, hogy a külföldről érkezett autót papíron a német/olasz tulajdonos adja el. Mindezt úgy oldják meg, hogy kint, a vásárláskor nem töltik ki a saját részüket, majd itthon a bepalizott vásárló adatait írják be. Az eredmény? Szavatosság nuku, felelősségre-vonhatóság nuku, a becsapott vevő meg futhat a pénze után.

Kereskedő vagy magánszemély? Ide kattintva tudhatsz meg többet arról, honnan érdemes autót venni!

Olyat vásárolj, amit fenn is tudsz tartani 

Szép dolog a szerelem, de ha az általad kiszemelt kocsi fenntartása meghaladja a lehetőségeid, az álomból rövid idő alatt rémálom lesz. Vásárlás előtt ezért tájékozódj, kérdezd meg a szerelőd, illetve nézz körbe például a Bárdi Autó webshopjában is, hiszen így gyorsan képet kaphatsz arról, hogy egy-egy alkatrész mennyibe kerül.

Ha kíváncsi vagy, mik azok a költségek, amikkel minden autó vásárlása után számolni kell, ide kattintva olvasd el az erről szóló cikkemet.

Ne a kínálat aljáról vásárolj

Aki böngészte már a használtautós oldalak kínálatát, rövid idő alatt arra a következtetésre jut, hogy az olcsóbb modelleket érdemes elkerülni. Ennek oka egyszerű, a piac igen kegyetlenül áraz, ha valami nagyon olcsó, annak oka van. Ha van 10 elérhető autó, én legalább az 5-iknél kezdeném el a nézelődést! Az ennél olcsóbbaknál ugyanis nagy eséllyel van annyi költeni való, hogy a végén egy drágább, később jobban is eladható autó árát éri el a szervizszámla.

Ne kilométert, állapotot nézz!

Ne legyenek illúzióid, az autókat használatra veszik. Persze néha előfordul, hogy egy járgányban 10 évesen van 20 ezer kilométer, de azért ez igen ritka. Óvakodj a visszatekert autóktól, ezért a keresés során nézd meg, hogy hogyan alakul a kínálat átlagos futásteljesítménye. Ha pedig azt látod, hogy mondjuk a 250 ezer kilométeres futásteljesítményű autók között ott egy 80 ezres, kezdhetsz gyanakodni. Ne feledd, egy ellenőrizhető, nagyobb futású autó többet ér egy bizonytalan, alig futottnál!

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Esetleg mást olvasnál? 

5 hiba, amit sok autós elkövet télen

Elég volt a tömegközlekedésből? 5 városi kisautó 500 ezer forintig!

Régen minden jobb volt: 5 egykor sikeres, mára megszűnt autómárka II.

 

Kompakt kombi 2,5 millióig? Ezt az 5 típust feltétlenül nézd meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://cartars.blog.hu/api/trackback/id/tr2013502325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bontottcsirke 2017.12.18. 08:17:10

Nem vagyok egy nagy autós, de egy öthengeres benzines vagy dízel volvo nem fért volna be, pláne úgy hogy kettőfél a keret?

Dr. Trejo 2017.12.18. 08:27:23

Inkább elégetném a pénzemet, minthogy a felsorolt hulladékokból válasszak járművet.

pepin_nymburk 2017.12.18. 11:16:52

Focus és a tágas utastér??? Muhahaha

speed limit 2017.12.18. 12:37:25

Kedves cartárs!
Opelben az 1.6T (170 LE) 2014-es gyártású motor megbízható? Van aki szerint nagyon jó, mások szerint egy időzített bomba és "besül" rövid idő alatt, utána meg motorcsere szükséges 1.5 M Ft-ért.... :(

cartárs 2017.12.18. 13:47:11

@speed limit:
Nem ajánlanám én sem. Fentebb említettem, hogy a 2012 végéig gyártott A16LET az, amiből vennék.
Az utána jövő, A16XHT-nél fordul elő az SPI-nek is nevezett véletlenszerű előgyújtás hibája, de besüléssel is találkozott már sok tulajdonos.

gergo · http://www.partypeople.hu 2017.12.18. 14:11:34

2016-s Focus (1.6 TiVCT 3.5 gen) kombiból ültem át idén az új PUG308SW-be (1.6 HDi 6 sebességes kézi 2.gen). A PUG szinte mindenben jobb: belül klasszisokkal nagyobb, kényelmesebb a fotel a fenekem alatt (Titanium volt a Focus), jobb a váltó kapcsolási érzete. A diesel miatt viszont a PUG orrtolósabb a kanyarban, de a Focus csak minimálisan jobb ebben is.

Csuti Ördögüző 2017.12.18. 19:24:01

a tivcti nem problémamentes, nem gigaszopó, de vannak gondok vele. kisvárosban, rövid utakon simán eszik 10et, nem nyúzva.

de amúgy a focus nem rossz autó, mondjuk az 1es volt minőségre a legjobb, de azok már öregek

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.18. 19:32:35

@bontottcsirke: De, bele kellett volna férnie. V70, 2000-2007-ig a 140 lovas benzines agyonüthetetlen, és átlag magasságú embereknek okés.És a fenntartása sem horribilis, olajra, szűrőkre, gyertyákra, faketárcsákra-betétekre költök már nyolcadik éve.
És itt évente van vizsga, még csak mismásolni sem tudnék,ha akarnék se...
Én csak ajánlani tudom.
Kettőstömegű sajnos van benne, de aszondják, hogy a benzinesben nem olyan halódós.Nekünk 220e-nél még nincs baja.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.18. 19:34:16

A Kiáknál, ha új autós tulajtól megveszem mondjuk a 3 éves kocsiját, akkor a 7 évből hátramaradó garit megkapom?Mindig?Bárki?Ez evidens dolog?

Don Blasius 2017.12.18. 20:30:01

@bontottcsirke:
Ha kompaktnál maradunk, akkor a V50-esek már beleférhetnek, de mindenképpen pár évvel idősebbek, mint a felsorolt többiek. 2011-2012-es évjáratok inkább már 2,5 felett vannak, itt már Euro 5-ösek a dízelek és az 1,6-os D2 kivételével öthengeres Volvo-motorok (D3, D4, D5). A korábbiaknál a PSA-dízeleket sokan nem dícsérik, D5 ritkán van eladó. Benzines meg elvétve van és abból is a nagyobb (öthengeres) motor jobb. Pedig egy jó 2,4i-t vagy egy T5-öst el bírnék viselni. :)

igazi hős 2017.12.19. 10:10:21

@geegee: Ha megvannak a pecsétek a szervizkönyvben,akkor igen.
Ja, a V70 messze nem a kompakt kategória, inkább közép/felső közép. Egy Octavia kombi kívülről hasonló méretű, de belül nem. Hátul hárman csak a Volvóban férnek el, Mi utaztunk úgy V70-ben, hogy hátul 2 rendes gyerekülés + egy felnőtt, ez a egyik kompaktban sem élhető. Nem véletlenül két és fél üléses mindegyik hátsó padja: kettőnek nagyon kényelmes, pláne, ha van közöttük egy széles könyöklő (nekem két fiam ül hátul, kell közéjük a demarkációs vonal :-), de három felnőttnek csak 1-2 óráig vállalható.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.19. 19:48:02

@igazi hős: Igen, elnézést, a kompaktságot elfelejtettem, mint kritériumot.Viszont árban lehet, hogy még kedvezőbb is, úgy értem, hogy mondjuk az általam jelzett korosztály kijön olyan egy-másfél mihályból.A benzinesek.Persze, cserében öregebb is, mint itt a poszbeliek; ez is igaz..