Autót befektetésnek? Miért is ne!

2017. 09. 27. 11:50 The Test Driver

Jósolni lehet, de roppant nehéz feladat. Igazság szerint, szinte lehetetlen előre megmondani, hogy egy bizonyos autó vajon klasszikussá nemesedik-e az évek során. Ennél is fogósabb a kérdés: mi lehet az a tényező, ami kivívja egy-egy modell számára ezt a státuszt? Ám minden – ma már klasszikusnak vagy legendásnak számító – autó ugyanúgy újként és jelentéktelenként kezdte pályafutását. És azok, akik a megfelelő időben szereztek be belőlük egy-egy példányt, később meglehetősen jelentős profittal tudtak túladni rajtuk.

Ebben a cikkben természetesen most nem a fehér hollónál is ritkább Ferrarikról vagy Porschékról lesz szó. Sokkal inkább az elérhető árú, megfizethető autók közül próbáltuk kiválogatni azokat, melyek néhány éven belül a jövő klasszikusai lehetnek. Szóval, ha mindig is a 80-as, 90-es évek egyik jellegzetes vasára vágytál – és esetleg még keresni is szeretnél rajta – akkor itt az idő elkezdeni szétnézni a piacon.

Itt a mi listánk a jövő potenciális klasszikusairól, de örömmel fogadjuk a ti javaslataitokat, jóslataitokat is a komment szekcióban.

Ford Focus

ford-focus-1998-1024-03.jpgA Ford európai részlege 1998-ban mutatta be a Focust, mint az akkor már közel 40 éves Escort utódját. 1999-ben elnyerte az európai Év Autója díjat és kora ellenére, még ma is kifejezetten szemrevalóak a vonalai és jó eséllyel a 90-es évek egyik legnépszerűbb családi autóját tisztelhetjük benne.

Audi TT

10af5062e0da9d2a56ddd0f1f9681c7c.jpgSzintén 1998 terméke az Audi TT, ami valószínűleg jellegzetes formavilágának köszönhetően nem számít(ott) az egyik legnépszerűbb modellnek és sokan nem is tekintenek rá úgy, mint potenciális „klasszikus” alapanyag. Ám mi úgy véljük, épp a szokatlan dizájn lesz az, ami miatt néhány éven belül változhat a helyzet.

Citroën XM

citroen_xm_01.jpgElsőre elég biztos befutónak tűnhet a Bertone által megálmodott, 1989-ben piacra dobott Citroën XM, hiszen mindkét elődje, a DS és a CX is elképesztő népszerűségre tett szert. Viszont az XM a maga idejében nem volt annyira kelendő, mint az ikonikus felmenők, ám a varázsgömbünk szerint a veteránkor küszöbén álló modell is követni fogja ősei példáját.

Saab 900 Turbo

saab-900-turbo-rally-wallpaper-8.jpgAki biztosra akar menni, az most kezdjen el vadászni magának egy Saab 900 Turbót, lehetőleg még az 1979 és 1993 között gyártott első generációból. Ugyanis a svéd gyártó jelen modelljét már most kezdik felkapni a klasszikusok kedvelői, ám még mindig megfizethető áron lehet hozzájuk jutni.

Subaru Impreza Turbo

subaru_impreza_turbo_2000_awd_saloon_1.jpegA komoly ralipedigrével rendelkező, első generációs Impreza Turbo újkorában hihetetlenül népszerű modell volt. Elsősorban Colin McRae-nek (és természetesen Carlos Sainznak, valamint Richard Burns-nek) köszönhetően. Igaz az első példányokhoz egyre nehezebb hozzájutni, ami azt jelenti, hogy az áruk egyre csak emelkedni fog.

Lexus LS400

1990-lexus-ls-400-front-three-quarter.jpgA Lexus LS400-as a kilencvenes évek elején az első olyan japán autónak számított, ami kényelmét és kifinomultságát tekintve fel tudta venni a versenyt a német prémiummárkák modelljeivel. Ráadásul rendkívül megbízhatónak bizonyult. Az első és második generációs LS-ek európai eladásai szárnyaltak az előző évezred utolsó évtizedében, így bár kishazánkban olyan, mint tűt keresni a szénakazalban, de néhány kilométerrel arrébb, a sógoroknál már egészen jutányos áron lehet találni nagyon jó állapotú példányokat.

Audi A2

audi-a21.jpgAkárcsak a TT-t, az A2-est is egyedi formavilág jellemzi. Az Audi célja egyértelműen az volt az ötajtós, kiskategóriás egyterűvel, hogy egy olyan kisautót készítsen, ami el tud vinni négy embert Stuttgarttól Milánóig egy tank üzemanyaggal. Ráadásul a „3L”-es, dízelmotorral szerelt, automataváltós verziója az első olyan ötajtós kocsinak számított Európában, ami 100 kilométeren kevesebb mint 3 litert fogyasztott.

Ford Puma

043837600_1237912074_1.jpgA Ford Puma egy különleges furcsaságnak számított, amihez hasonlóval nem igazán találkoztunk az új évezredben bemutatott modellek között. A sportos kúpét a Fiesta alapjaira álmodták meg és kiváló menettulajdonságokkal rendelkezett. Hogy mégsem lett közönségkedvenc az szinte biztosan a szokatlan formavilág számlájára írható. Létezett egy limitált szériás „verseny” Puma is, ami ma már értékes ritkaságnak számít, de egy hagyományos modellt lényegesen egyszerűbb beszerezni.

Volkswagen Golf II GTI

volkswagen-golf_ii_gti-1983-1024-01.jpgA jó állapotban lévő 1-es Golf GTI-k egyre komolyabb összegekért cserélnek gazdát. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy az utódmodellek, a második generációs GTI-k is követni fogják ezt a példát. A nehézséget csupán csak az jelenti, hogy gyári állapotú (tuning mentes) példányt találjon az ember. De a feladat nem lehetetlen.

Mazda MX5

mk-1-13.jpgCsak idő kérdése, hogy a Mazda MX5-ösök árai elkezdjenek rohamosan emelkedni. Bármelyik darabnak örülnénk otthon, de egyértelműen a bukólámpás első generáció a favorit. Sajnos az MX5 tulajok is – a Golfosokhoz hasonlóan – előszeretettel módosítgattak autóikon, szóval a gyári állapot az apró sportkocsi esetében is felértékelődik.

Fiat Multipla

fiat_multipla_61.jpegA Multipla több nemzetközi és hazai fórumon is versenyben van a világ legrondább autója címért. Ezzel kapcsolatban nem szeretnénk véleményt formálni (ízlések és pofonok), de valószínűleg éppen a szokatlan/meghökkentő formavilág az, ami ezt a modellt kiemeli a tömegből és rendkívül népszerű lehet a gyűjtők körében.

Autót befektetésnek? Miért is ne!

A bejegyzés trackback címe:

https://cartars.blog.hu/api/trackback/id/tr8012901310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.09.27. 15:08:01

Az instant saving hatást némileg ellentételezi ezeknek az autóknak a meglehetősen csillagászati léptékű fenntartása.

Az LS csak a németekhez képest megbízhatóbb, egy-egy elekrtonikai baki azonnal padlóra küldni, nemcsak az árak de a komponensek pótolhatalansága miatt is.

És minél inkább padlón az értéke annál gyanúsabb a dolog.

Amúgy a 90.es évek azért választó, mert ott kezdődik az oldtimerkor, és bár ez a Focusokat kevésbé érinti, a nagyon drága adókkal kiirtott sportkocsik hirtelen megszabadulnak ezen tehertől és évi sokezer eurós adóteher helyett ingyen lehet használni...

Peetee 2017.09.28. 11:56:15

Ezzel csak részint tudok egyetérteni. Egy sima 1,4benzin Focusnak soha, de soha nem fogelindulni felfelé az ára, maximum valahol 100-300e között fog stagnálni majd hosszú-hosszú évekig; amíg el nem rohad az utolsó. Focus-ból az RS fog többet érni idővel, mint most. Rengeteg olyan autó van, ami mára kikopott és ami még szép az ritkaságszámba megy, de nem indult el felfelé az ára sohasem: Kocka Kadett, Opel Calibra, Fiat Uno, Alfa 33, Alfa 145, Ford Scorpio...stb van még két tucatnyi....

camell · http://indafoto.hu/camell 2017.09.28. 12:32:54

Az itt felsorolt autók közül a Multipla, az XM soha nem lesz klasszikus. Egyik sem fogja azt a kort megérni. Az MX-5 NA ára megindult felfelé, elég szépen, a Golf GTI-vel és az Imprezával együtt. A többi meg... talán a Focus ST-nek lesz ára- valamennyire. Jó példa a Sierra: hiába hátsókerekes, meg a sok sportsiker, csak az XR4 tartja az árát magasan, egy akármilyen 1,6-1,8-2,0 benziest megkapsz három kiló körül.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.09.28. 12:51:29

@Peetee: abszolút nem érted miről van szó...

@camell: az autók ára nem azért fog megindulni fölfelé, mert megbízható, hanem mert ritka vagy értékes a márka / modell (és éppen ezért is gyakorlatilag ritka is). Az imprezát remélem viccnek szántad, kivéve persze ha eredeti versenyatuókra gondoltál, az talán jó lesz befektetésnek (de ehhez kellene hogy a legendát is ápolják a Subinál).

Ez pont fordítottan arányos a tartóssággal.

Az NA ára akkor emelkedne ha kikopna egy csomó a piacról, de ahhoz nem esik szét elég gyorsan. Akinek meg tartós autó kell az nem oldtimerket fog keresni, hanem egy picivel többért kap még nem szétrozsdásodott NB-t. Sőt ősszel az NC se sokkal drágább a hordó alján :)

Eleve a Golf, Astra, Kadett vonalon el lehet felejteni, hogy az autók ára emelkedni is fog valaha. Senkinek sem kell egy régi elavult tömegautó. Az Oldtimerkultusz motorja épp a vágyódás az egykosi szupersportkocsikra. Ezért van az, hogy a nagy oldtimerrndezvényeken több 911.es találsz mint pl Kedett.

Egy autót ismerek amiből rengeteg van és elég jól tartja az árát, és a Porsche 911. A Techno Classicán messze a kiállított kínálat legnagyobb részét a 911-esek adják. De ehhez kellett az évtiezeden át tartó nagy pléldányszám és a Porsche Oldtiemrrészlegének kitartó támogatása, alkatrészutánpótlás, részvétel a nagy rendezvényeken. Pl ha egy modell renoméja nem volt elég magas akkor rögtön alányúltak a múzeum tárataival.

EU zászlót mindenhova! 2017.09.28. 13:11:47

Lancia Y ezredforduló körüli, és állítólag az még megbízható volt.

Peetee 2017.09.28. 13:41:01

@Ződ2000: Akkor igazán elmagyarázhatnád, hogy mit nem értek kérlek?!

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.09.28. 14:23:47

@Peetee: 1. a megbízhatóségnak semmi köze az értékemelkedéshez. Egy modell értékvesztését javítja a (vélt) megbízhatóság, de ez egy másik folyamat, vagyis a "padló" árszint elérése. Egy öregebb modell ára sosem fog a megbízhatóság miatt emelkedni, legfeljebb később jelentkezik a gazdasági totálkár. Ez pedig nem befektetés.

2. A padlóról akkor indul meg fölfelé amikor a megmaradt szép (vagy esetleg restaurált példányokat) a gyűjtők megmentik a bontótól. Ilyenkor megveszed a Porsche 944-est 2-5e euróért vagy a Mondialt 30.000 euróért, amikor már nem nagyon kell senkinek de fenntartani drága. 5-10 áv múlve pedig sokat fog érni. Ehhez azonban kell az oldtimerpresztizs, melynél fontosabb a gyűjtői kör, mint pl a megbízhatóság. Egy XM vagy egy Alfa GT könnyebben válik gyűjtők kedvencévé, mint egy Mazda vagy egy Audi, mert ezeknek a márkáknak évtizedes hagyománya van a gyűjtőknél, aminek alapját a legendás Alfák tucatja vagy pl a DS és a 2CV adja. Emellett sok gyár is sokat tesz az oldtimergyűjtőkért, ezt a japánok mostnában kezdik felfedezni, de beszédes, hogy európai kerekskedők (Louwman, Frey urak) végzik el az múzeumépítést. Három nagy történelmi márka van szerintem jelenleg, a Jag, a Porsche és a Mercedes. Ők bírnak legendás múlltal méltó autókkal és megfelelő termléktámogatással. Ez a három erőn felül vesz részt miden nagy oldtimerrendezvényen, vannak kifejezett oldtimerközpontjaik és alkatrészutánpótlásuk. Egy 30 éves autónál a bontóból már nem fogsz kapni gumikédert vagy benzincsövet ami szétporlik ennyi idő alatt.

GyMasa 2017.09.28. 15:50:30

Hat, az oldtimerezest is lehet lassan temetni, mert egy ma eladott autobol egeszen biztosan nem lesz mar oldtimer.
Egyszeruen nincs az a penz, amiert megerne oket eletben tartani 30 evig.
Esetleg statikus szobornak lehetne majd oket hasznalni.
Azzal pedig egyet ertek, amit irtak, hogy egy fapados Focus soha nem lesz ertekes oldtimer auto.
Hosszu tavon pedig azert elegge kerdeses, hogy nyer-e az ember az egeszen.
Azert minden autonak magasak az uzembentartasi koltsegei.
Az nem befektetes, hogy ma megveszem 500 00 HUF-ert, 10 ev mulva eladom 1,5 millioert, es kozben elkoltottem ra 2 millio HUF-t.
En, a 24 eves Swift Sedanomra kb. minden egyes evben elkoltom az aktualis erteket, hogy jo karban tartsam, meg adot meg biztositast fizessek ra.
Elegge kotve hiszem, hogy valaha is fog annyit erni, amennyi a belefektetett penz 10%-anal tobbet visszahoz.

camell · http://indafoto.hu/camell 2017.09.29. 08:28:22

@Ződ2000: Mivel a cikkben sem az 1,6-os szívó Imprezáról volt szó, értelemszerűen én sem arra gondoltam. De egyébként egyetértek veled.

Azt hiszem, Csikós Zsoltinak volt egy olyan megállapítása, hogy a hétköznapi, használós autók nem nagyon lesznek "klasszikusak", legfeljebb a nagymotoros, kis példányszámban készült alváltozatok (pl. az Escort RS).

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.09.29. 23:54:56

@camell: ln elkülöníteném a tömegautókat (pl Focus, alap impreza) és a ritkább véltozatait (pl impreza STI, Escort RS2000 CW) az egyedi és híres versenyautóktól. Solberg bajnok WRC-je biztosan jó befektetés, de az sosem kerül ebek harmincadjára. Egy utcai STI szerintem sosem lesz gyűjtői darab. Ahhoz túl sok klasszikus igényes élményautó kapható. Szerintem egy klasszikus sorhat BMW előbb kerül youngtimergyűjtőkhöz. De pl a Nissan 300ZX twin turbót is láttam már rendezvényen elkelt táblával (és ez a mai szemmel is modern autó már oldtimer: autossagok.blog.hu/2016/11/22/elmenyek_a_brusszeli_interclassicsrol ). Sőt taln egy SVX is megtalálja a maga rajongóit, akik szerintem nem fognak rágerjedni az imprezára.